A kölnivíz állítólagos rajongója volt Bonaparte Napóleon is, aki kötelezte a titkos receptekkel, formulákkal dolgozó cégeket titkaik nyilvánosságra hozatalára. A kötelezettség alól Wilhelm Muelhens ügyes csellel bújt ki, az addig csodavízként árusított terméket kölnivízként kezdte árulni. A sikerhez hozzájárult a "Molanusflasche" is, a brémai kék-arany színekben pompázó üveg a tervezője, Peter Heinrich Molanus után kapta nevét, és hatalmas feltűnést keltett. A címkén megelevenedik a történelem, és a kölnivíz világkiállításokon besöpört díjaiból láthatunk összeállítást, valamint a Muelhens család tagjainak arcképeit is megtaláljuk az üvegen, amelyet vörös "pecsét" tesz teljessé.
A sikert persze maga „csodavíz” hozta meg, amit eleinte nemcsak illatszerként, hanem állítólagos gyógyító hatása miatt belsőleg is sokan alkalmaztak, köztük Napóleon is. A barokk korban a hiányos tisztálkodási szokások miatt az tömény és gazdag parfümök terjedtek el, és ebből a "fullasztó" légkörből még a XVIII. század virágos alkotásai sem hoztak teljes kiutat, a valódi változást a kölnivíz hozta el könnyed, friss, citrusos jellege miatt hamar népszerű lett. Az illatot aztán további próbálkozások követték, főleg az 1980-as években, de ezek nem értek el nagy sikert az illatrajongók körében. A '90-es évek a kezdeteket idéző jogi vitákat hoztak, és tovább rombolták a cég hírnevét, amely végül 2006-ban kapott új életre, amikor a Mäurer & Wirtz felvásárolta a 4711 értékesítési jogait. Felújították a Glockengassén álló székházat, és elkezdték kihasználni a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeket, valamint új illatok tervezésébe is belefogtak, ennek eredménye lett a Noveau Cologne és a nagysikerű Acqua Colonia termékcsalád is. A kitartó munkának köszönhetően a 4711 visszanyerte régi patináját, és termékeik ismét világszerte elérhetőek a parfümériák polcain.
4711 - Original Eau de CologneA friss, kissé szúrós fejjegyben megtaláljuk a citromot, a bergamotot, a narancsolajt és kevés bazsalikomot, valamint barackot is, de ez alig érezhető. A szívjegyben a ciklámen dominál, amit bolgár rózsa, liliom, jázmin és dinnye egészítenek ki. Az alapban megtaláljuk a szúrósságért felelős jegyeket a tölgymohát és a cédrust, amit vetiver, mósusz és pacsuli lágyítanak. A leszáradási idő, és a hatósugár ugyan nem a legjobb, de ez talán megbocsátható egy első generációs kölninek.
Értékelés: 7.5 /10
4711 - Ice Cool Cologne2008-ban mutatták be az Ice Cool Cologne-t, és bár nem kísérte nagy reklámkampány, a mai napig elérhető egyes parfümériák kínálatában. Az uniszex kölni a menta jegy köré épül. Kifújáskor az ananász és bergamot alkotta gyümölcsös fejjegy kevés ibolyával egészül ki. A szívjegyben továbbra is megtaláljuk a mentát, amit barack és szilva kísér. A könnyed alapot a mósusz adja, valamint cédrus, de ez közel sem olyan karakteres, mint az eredeti kölniben.
Értékelés: 6/10
4711 - Noveau CologneAz Noveau Cologne 2011-ben jelent meg, és az alkotók ezúttal valóban teljesen új illatot kreáltak, nem akarták a korábbi hibákat elkövetni. A gyümölcsös-virágos alkotás fejillatában az egzotikus yuzu és az üde fekete ribizli illata dominál, amit licsi
kísér. A szívillatot bazsarózsa és heliotróp alkotják. Az alapban gerániumot, szantál és tonkabab jegyeket találunk. A 4711 Noveau Cologne kedvező ára mellett is természetes hatású és kifinomult. Könnyed, elegáns, modern és igazodva a kor igényeihez egésznapos viseletet nyújt.
Értékelés: 7/10

Az Acqua Colonia termékcsalád 2009-ben jelent és azóta is folyamatosan bővül. Az aromaterápiás illatokat a természet szépsége és gazdagsága ihlette, és letűnt korokat idéző, gyönyörű üvegben lehet megvásárolni őket.
Blood Orange & Basil: A sorozat talán legnépszerűbb tagja a vérnarancs és a bazsalikom izgalmas és fűszeres kettőse alkotja. A mediterrán országok narancsligeteire emlékeztető, gyümölcsös jegyet jól kiegészíti a bazsalikom jellegzetes, fanyar illata.
Juniper Berry & Marjoram: A hűvös reggeleket idéző borókabogyót a fűszernövényként is majoránna kíséri, amit a leszáradás során kevés bors is kiegészít. Tökéletes választás lehet a meleg nyári napokon.
Lavender & Thyme: Ahogy sok levendulás illatot, Lavender & Thyme-t a is a gyönyörű provence-i táj ihlette. A teszteléskor a levendula azonban csak másodlagos volt a kakukkfű mögött, ami szinte végig uralta az illatot, fűszeres hangulatot teremtve. A sorozat egyik legjobb darabja.
Lemon & Ginger: A Lemon & Ginger a nyár illata, friss citrom és pezsgő gyömbér kombinációja, ami Szicília napsütötte tájait idézi fel. A citrom eleinte friss és harsány, a leszáradás során azonban édesebbé és bőrközelibbé válik.
Mandarine & Cardamom: A termékcsalád legfiatalabb tagja a kardamon fűszerességét és a mandarin frissességét ötvözi. A mandarin jegy fantasztikusan élethű, az Odin ház Owari alkotására emlékeztet, a kardamon megjelenése pedig kissé "karácsonyi süti" jelleget ad a kölninek.
Melissa & Verbena: A sorozat talán "legzöldebb" tagja a gyógynövények illatát idézi, kevés citromfűvel kiegészítve. A kissé harsány kezdet után az illat szelídebbé, balzsamosabbá válik, és hosszasan kitart a bőrön.
Rhubarb & Clary Sage: A konyhák után a rebarbara a parfümvilágban is megtalálta helyét! A gazdag és édeskés illatú növényt jól kiegészíti a zsálya, amely szintén ismerős lehet a gyógyteákból.
Royal Riesling: A kedvencem a kollekcióból ez a különleges őszi hangulatot árasztó, édes szőlő illatú kölni. A borkedvelők a rizling a „szőlők királynője" néven is emlegetik, és a parfümrajongóknak sem kell csalódniuk. Édes, friss, pezsgő illat, érdemes kipróbálni.
Vetyver & Bergamot: A sorozat talán legférfiasabb darabja a földes vetiver jegyet bergamottal frissíti fel. Erőteljes, tiszta és nagyon frissítő.
-Máté-
